Sürgető a zöld átállás – Aki átélte a nyári hőhullámot, az pontosan tudja, hogy mit kell tennie
„A bankoknak alapvető feladata, hogy a zöld átállást finanszírozzák. Nyilvánvalóan a saját működésük szempontjából fontos az is, hogy a kockázatokat csökkentsék, de alapvető szerepük, hogy megteremtsék a lehetőségét annak, hogy a gazdaság átálljon. Általában igaz, hogy sokkal több pénz áll rendelkezésre, mint ahány projekt, ami jó hír az ügyfeleknek, hiszen kedvező finanszírozást tudnak találni. Természetesen azt nem szabad elfelejteni, hogy nincsen környezeti fenntarthatóság gazdasági fenntarthatóság nélkül, tehát egy zöld projektnek is meg kell felelnie minden olyan feltételnek, mint a normál banki finanszírozás esetében.
Megvizsgáltuk az OTP Bank ügyfélkörében, hogy azok a vállalatok, amik végrehajtanak zöld beruházásokat, eredményesebbek-e, mint a hasonló iparágban, hasonló földrajzi környezetben működő más vállalatok. Azt találtuk, hogy gyakorlatilag vállalatmérettől, projektmérettől, földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül, igen. Nem feltétlenül azért eredményesebbek, mert végrehajtják ezeket a zöld beruházásokat, lehet, hogy eredetileg is eredményesebbek voltak, de az biztos, hogy nemcsak a környezet miatt érdemes ezeket a beruházásokat végrehajtani, hanem a cég működése, fenntarthatósága, gazdasági fenntarthatósága érdekében is. Fel kell készülnünk arra, hogy bizonyos ügyfeleink működési modellje nem fenntartható hosszú távon, őket támogatni kell abban, hogy átalakítsák a működésüket, hogy hosszú távon is az ügyfeleink maradhassanak. Arra is fel kell készülnünk, hogy nagyon sokaknak – itt elsősorban a lakossági ügyfélkörre gondolok – alkalmazkodniuk kell a megváltozott környezethez. Magyarországon ezt nem kell magyarázni, aki átélte az idei nyári hőhullámot, az pontosan tudja, hogy melyek azok az átalakítások, amiket tennie kell a saját lakásával, házával, életkörülményeivel kapcsolatban. Ezekben szolgáltat az OTP lehetőséget és finanszírozást.” – mondta el Pókos Gergely, az OTP Bank Zöld Program Igazgatóságának ügyvezető igazgatója.
HOL TALÁLOD MEG A PORTFOLIO-T?
🌐 web: http://www.portfolio.hu
▶️ youtube: https://www.youtube.com/user/portfoliohuvideo
👍 facebook: https://www.facebook.com/portfolio.hu
📷 instagram: https://www.instagram.com/portfoliohu/
👨💼 linkedin: https://www.linkedin.com/company/portfolio.hu/
♪ tiktok: https://www.tiktok.com/@portfolio.hu
🐤 twitter: https://twitter.com/portfolio_hu
💨 rss: https://www.portfolio.hu/rss
📧 hírlevél: https://www.portfolio.hu/hirlevel-feliratkozas
🌟 prémium tartalmaink: https://www.portfolio.hu/portfolio-signature/csomagok
🎙️ soundcloud: https://soundcloud.com/user-955595835
🎤 spotify: https://open.spotify.com/show/74rTI4trRslqmRuKfpar2L?si=TZab4U46SoaytoYxdYJEVA&nd=1
🎶 apple podcasts: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/portfolio/id1533404907?l=hu
Zuhanás a tőzsdéken? Medve vagy bika? Izgalmak az ingatlanpiacon? És mi a helyzet a kriptodevizákkal? Prognózisok, vélemények. Érvek, ellenérvek. Globális kitekintés és a magyar piac legalaposabb ismerete. Segítünk eligazodni a gazdaság különböző szektoraiban. Kerülj képbe a piaccal és profitálj 100 szakértő tudásából! Olvasd, hallgasd, kövesd a Portfoliot!